Deadpool wikipédia

Deadpool

A Deadpool a Marvel egyik legeredetibb (anti)hősének története, mely a kezdetektől meséli el, miként lett egy félresikerült orvosi kísérlet nyomán az egykori különleges alakulatos katonából, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Wade Wilsonból szuperképességekkel rendelkező, ám meglehetősen elvetemült természetű gyilkológép. A nagyszájú, kegyetlen humorú Deadpool elindul, hogy levadássza azokat, akik tönkretették az életét.

Ryan Reynoldsnak, a Deadpool főszereplőjének – aki egyúttal producerként is közreműködött a filmben – aligha akad lelkesebb rajongója a Marvel Comics egykori elnökénél, Stan Lee-nél. Jól mutatja ezt az, hogy Lee egy cameo-szerepet is vállalt a produkcióban. „Nincs még egy olyan figura a képregény-történetben, mint Deadpool, ez a sehová sem tartozó, egyszerre taszító és izgalmas lény – mondja Stan Lee. – Ryan Reynoldsnál éppúgy nem tudok elképzelni alkalmasabbat Deadpool megformálására, mint ahogy Robert Downey Jr-nál sem létezhet hitelesebb Iron Man. Erre a szerepre született.”
Reynoldsnak sikerült megjeleníteni Deadpool eltérő, sokszor egymással ellentétes arcait. „Az elismerésre méltót és a torzat is – teszi hozzá az executive producer. – Deadpool személyisége annyira sokrétű, szélsőséges, a stílusa pedig oly szokatlan, hogy az ember nem tudja eldönteni, hová tegye magában. Agyatlan-lelketlen gonosz vagy nagyon is gondolkodó-érző lény? Világmegmentő hős? Pszichopata? Vagy együtt valamennyi? Engem pontosan ez a sokféleség, a figura számtalan megítélési lehetősége izgatott.”

Deadpool poszter

Deadpool poszter

A direktori székbe Tim Miller került, akinek a Deadpool az első nagyjátékfilmes rendezése. „Ryan személyiségében – és szerintem a génállományában is – van valami Deadpooléból – mondja a rendező. – Ryan nem teketóriázott, elsőre megértette a karaktert, nem úgy, mint mi, többiek, akik sokáig méricskéltük magunkban ennek a furcsa hősnek a cselekedeteit, szavait és személyiségvonásait.”
„Ryannek iszonyú jó humorérzéke van, és vág az esze – mondja Rhett Reese, aki Paul Wernickkel a forgatókönyvet írta –, elsősorban ebben hasonlít Deadpoolra. Ráadásul nála jobban kevesen ismerik a képregények világát. Ha elakadtunk a munkában, hozzá fordultunk segítségért. Azonnal tudta, hogy illik-e egy-egy poén Deadpool szájába, vagy teljességgel idegen a stílusa.”
„Igyekeztünk, hogy a lehető leginkább hűek maradjunk a figurához – teszi hozzá Reynolds. – Sőt, nem a véletlen műve, ha úgy tűnik, maga Deadpool is tudatában van annak, hogy ő egy képregénybeli antihős. A döntéssel, hogy kiinduló- és érkezési pontunk egyaránt a figura lesz, szabadságra tettünk szert: úgy mesélhettük el a történetet, ahogyan akartuk. Olyan terepet törtünk fel ezzel, amelyen még egyetlen más képregény, illetve képregény-adaptáció készítői sem jártak.”
A nagyszájú Deadpool, aki pont olyan bőven ontja a poénokat, mint ellenfelei vérét, abban is különbözik a többi képregényhőstől, hogy őt nem elég nézni. Őt hallgatni kell. „Más szuperhősökre elég ránéznünk, és máris tudjuk, mire képesek, mi a céljuk, melyik oldalon állnak – vélekedik Reese. – Deadpool nem az a fajta hős, mint a magának való Farkas, aki negyedórán át meg sem szólal, csak cselekszik. Akció közben elhangzó humoros kommentárjai, ellenfeleivel folytatott párbeszédei, éles visszavágásai legalább annyira fontosak, mint a tettei. Ezért nagy hangsúlyt fektettünk a dialógusokra és a verbális poénokra. A Deadpool többi szereplője nemigen jut szóhoz mellette, mert ő mániákusan megjegyzést fűz mindenhez. Válaszol, ha nem is kérdezték, és a legsúlyosabb csendet is megtöri frappáns, de elmebajos beszólásaival.”
Deadpool igencsak eltér a Marvel-univerzum többi szereplőjétől. Megalkotói, Fabian Nicieza és Rob Liefeld sok szempontból anti-szuperhősnek teremtették. Mint a Marvel-képregények sokszor kissé álszent, túlságosan is szuper hőseinek és gonosztevőinek ellenpontja, a polgárpukkasztó Deadpool állandóan viccet csinál mindenből és mindenkiből. Ledönt minden tabut és kommunikációs korlátot, szavai nyomán minden, ami nemesnek tűnt, nemtelenné, mesterkéltté válik.

Deadpool - Boldog Valentin napot!

Deadpool – Boldog Valentin napot!

„A Deadpool teli lesz kőkemény akcióval, nem finomkodtunk – mondja Liefeld. –Ryan, Tim, Paul és Rhett előásta az összes fellelhető alapanyagot a képregényekből. Vagy tíz évig dolgoztak, mire összeállt a végleges forgatókönyv.”
Az elsőfilmes Miller nem lineáris narrációval mutatja be Deadpool történetét, hanem ide-oda ugrál az időben. A rendező azt akarta, hogy ne legyen kiszámítható, mi fog történni az egymást követő jelenetekben, ugyanakkor az a néző is megérthessen mindent, aki soha korábban nem találkozott a „Nagyszájú Zsoldossal” (ahogy a képregényekben emlegetik Deadpoolt). Az elbeszélői konstrukció széttördelésével még inkább világossá válik, hogy a főszereplő hasadt személyiség, vagy mondjuk inkább úgy: számos énje van. Nem ritka például, hogy harc közben nem ellenfeleihez, hanem saját magához beszél. Ilyenkor a nézőnek az az érzése támadhat, hogy a kommentár egyenesen neki szól, és azt a célt szolgálja, hogy a látottakat más szemszögből magyarázza. Deadpool, akárcsak a képregényekben, melyekben néha kibámul az olvasóra, a jelenetek közben olykor belenéz a kamerába és kiszól a nézőkhöz, áttörve ezzel a „negyedik falat”, amely a színházban a nézőtér és a színpad között, jelen esetben pedig valahol a kameralencse síkjában húzódik.

Ezek a kommentárok rendkívül humorosak. A humor az eszköz a főszereplő megértéséhez. „Deadpool derűs figura, aki örök optimizmussal szemléli az életet, noha jutott neki néhány kalappal… – mondja Reynolds. – A kísérlet, amely számára az egyetlen kiutat jelentette a rákból, és amely által fel akarták ruházni Farkas (Logan) regeneráló képességével, undorító torzszülötté tette. Arcát és egész testét bizarr dudorok és kelések borítják. Az átalakulás megfosztotta a szerelemtől, és ebbe bele is golyózott rendesen.
Tim [Miller rendező] egyben-másban hasonlít Wade Wilsonhoz – állapítja meg a színész. – Egyszerre beszél és cselekszik például, de közös jellemzőjük a fanyar humor is. Ezek a rokon vonások bizonyára segítségére voltak abban, hogy egyensúlyt tudjon létrehozni a rengeteg akciójelenet és geg meg a tragikus sors pátosza között.”

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>