Pappa Pia – egy dal máris a listán!

Nyár, szerelem, egy kis őrültség… mi kellhet még? Jó zene. A Pappa Pia valószínűleg mindent szállít majd, amiért érdemes nyáron moziba járni.

A Szabó Kimmel Tamás, Stohl András, Ostorházi Bernadett és Nagy Feró főszereplésével, Reviczky Gábor, Korda György meg nagyon sok fiatal színész közreműködésével készült vígjáték egy romkocsma feltámasztásán ügyködő széllelbélelt csapat és egy közeli szuperdiszkót üzemeltető maffiózó (őt játssza Stohl) küzdelméről szól – miközben a szereplők a hetvenes évek legnagyobb magyar slágereinek újrahangszerelt változatát éneklik.

És nem hiába.

A film főcímdala a Minden nap nyár (Kell egy kis őrültség!) három héttel a film premierje előtt máris elindult a slágerré válás útján. Lofti Begi és Myra száma, amelyet a filmben Szabó Kimmel Tamás énekel, e héten került a rádiók műsorára, és azonnal a MAHASZ hivatalos Magyar Rádiós Top 40-es listájának a 13. helyére került: vagyis ez a 13. legtöbbször játszott hazai rádiós sláger. A statisztikából az is kiderül, hogy 24 rádiócsatorna döntött már mellette, és az elsöprő többség a Begi remixet választotta – vagyis kb. 5,4 millióan hallották már (és valószínűleg dúdolják azóta is), hogy Kell egy kis őrültség! A Pappa Pia-val meg is kapják majd…

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>