Magyar előzetes a legújabb Star Wars filmhez

Előzetes és poszterek is érkeztek a legújabb Star Wars történethez: a Solo-hoz. A Lucasfilm korábban már kiadott egy szinopszist a filmhez, ezek szerint a 18-24 éves Han Solo életét filmesítik meg, melyből megtudjuk, hogyan is lett a galaxis hírhedt csempésze.

A filmet a Lucasfilm gyártotta és a Walt Disney Studios Motion Pictures forgalmazza majd világszerte – a legutóbbi filmek esetében is így volt. A forgatókönyvet Lawrence Kasdan és Jon Kasdan írta. A film a második a Star Wars-antológia sorozatában a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes után. A történet az 1977-ben bemutatott Egy új remény előtt játszódik, melynek középpontjában Han Solo és Csubakka kalandjai állnak, valamint megismerkedésük Lando Calrissiannal. A címszerepet Alden Ehrenreich alakítja mellette feltűnik még a filmben Woody Harrelson, Emilia Clarke, Donald Glover, Thandie Newton, Phoebe Waller-Bridge, Joonas Suotamo, és Paul Bettany is.

A film forgatásai 2017 januárjában kezdődtek meg a Pinewood Studiosban, akkor még Phil Lord és Christopher Miller irányította a forgatásokat rendezőként, majd távozásuk után 2017 júniusában Ron Howard vette át a rendezői feladatokat. A film bemutatója 2018. május 24-én várható a magyar mozikban.

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>