12 katona és egy katonáné

A babonásabb hollywoodi házaspárok már nem vállalnak ugyanabban a filmben szerepet. Cruise és Kidman, Pitt és Jolie, Affleck és Lopez is a közös munka után vált el. De Chris Hemsworth és Elsa Pataky nem babonás: sőt boldogan igent mondtak, amikor felkérték őket az Afganisztánban kommandós bevetésen részt vevő amerikai katonák történetét látványosan feldolgozó 12 katona szerepeire.

– Igazából Chris ötlete volt, hogy játsszam el a feleségét a filmben – nyilatkozta a színésznő a 12 katona premierjén.

Szerencsére! A közös forgatás olyan volt, mint egy új nászút. A gyerekeket a nagyszülőknél hagytuk, és csak az volt a dolgunk, hogy egymásra figyeljünk, és a legjobbat hozzuk ki egymásból.

 

                                 12 katona

 

 

 

 

 

 

– Az elmúlt hét évünk tulajdonképpen azzal telt, hogy ezt a szerepet próbáltuk – tette hozzá Chris Hemsworth, aki a lehetetlen kommandós akcióra vállalkozó egység parancsnokát játssza. – Jók is voltunk benne. És elhelyeztünk pár rejtett célzást a szövegünkben, amit tulajdonképpen csak mi meg az otthoni barátaink értenek. Meg majd a gyerekeink fognak, ha nagyobbak lesznek, és megnézhetik ezt a filmet. Mert most még persze szigorúan el vannak tiltva tőle.

IC Press

Írj véleményt:

A következő HTML tags and attributumokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>